Tiszteletbeli tagjaink
A tiszteletbeli tag címet a közgyűlés adományozhatja közvetlenül a társaság érdekében végzett kiemelkedő tevékenységért, illetve a Kodály életmű művészi, tudományos és/vagy pedagógiai szolgálatáért. A címet és a tiszteletbeli tagságot tanúsító oklevelet tehát az MKT tagjai és külső személyek egyaránt megkaphatják. A tiszteletbeli tagság egyrészt a Társaság, mint közösség által adományozott kitüntetés, másrészt a Társaság számára megtiszteltetés, ha a művészet, a zenetudomány, a zenepedagógia és a zenei közélet jeles személyiségei elfogadva a címet ily módon is megbecsült „védnökeink”, támogatóink, akik munkásságukkal, életművükkel erősítik szakmai hitelességünket, egyúttal közös törekvéseinket is hitelesítik.
Évszám nélkül:
Arany János
Bánky József
Bogányi Gergely
Erdei Péter
Rudasné Bajcsay Márta
2023
B. Horváth Andrea
Palotás József post.
Ittzésné Kövendi Kata
Pálinkásné Kocsó Mária
Ubrizsiné Érsek Éva
Szabó Soma
Hudivók Mariann
dr. Lakner Tamás
2019
Belinszky Etelka
dr. Szabó Szabolcs
Köteles György
Nagy Ernő
Nagy Márta
S. Szabó Márta
Tóth Ferenc
Szabó Dénes
2018
Csonka Takács Eszter
Hartyányi Judit
Igó Lenke
Dr. Ittzés Mihály†
Ispán Franciska
Sapszon Ferenc
Thész Gabriella
Tokody Ilona
Vogel Mária
Kende Zsuzsanna
2016
HOLLÓS MÁTÉ zeneszerzőt, vezérigazgató Kodály Zoltán zeneszerzői életművének megismertetése, a hanglemez-összkiadás megjelentetése érdekében végzett tevékenysége elismeréséül;
KOCSIS ZOLTÁN Kossuth-díjas zongoraművész, főzeneigazgató, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatójaa magyar zenei hagyományok legmagasabb szintű művészi képviselete, Kodály Zoltán műveinek kiemelkedő tolmácsolása elismeréseként. Szőnyi Erzsébet üzenetben, Kodály Zoltánné telefonon gratulált a művésznek.
SOMORJAI PAULA énekművész tanárnő Kodály Zoltán nevelési eszméinek hiteles és hatékony képviseletéért, magas színvonalú előadóművészi tevékenysége, a Társaság érdekében végzett áldozatos munkája elismeréséül;
DR. TARI LUJZA népzenekutatót, tudományos főmunkatársat Kodály Zoltán népzenetudományi örökségének gondozása terén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként;
DR. TÓTHPÁL JÓZSEF c. főiskolai tanár, kandidátus, a Magyar Muzsikus Fórum elnökeKodály Zoltán zenei művelődési eszméinek hiteles képviselete, a magyar zenei élet sok évtizedes szolgálata elismeréséül;
VARGA KÁROLY zenetanár, a Magyar Rádió nyugalmazott munkatársa Kodály Zoltán eszméinek hiteles képviseletéért, az ifjúság zenei műveltségének gyarapítását szolgáló szerkesztő-műsorvezetői tevékenysége elismeréséül;
ZELINKA TAMÁS zenetanár, a Parlando c. folyóirat szerkesztője, ny. kulturális főtanácsosKodály Zoltán eszméinek hiteles képviseletéért, a Társaságunk érdekében kifejtett több évtizedes tevékenysége elismeréséül;
2015
TARDY LÁSZLÓ Liszt-díjas Kiváló Művész, a Mátyás-templom kántor-karnagya
Dr. PAKSA KATALIN Széchenyi-díjas népzenekutató, professzor emerita, az MTA Zenetudományi Intézet tudományos főtanácsosa
DOMOKOS MÁRIA Szabolcsi-díjas népzenekutató-zenetörténész, az MTA Zenetudományi Intézet ny. főmunkatársa
MICHALIS PACEAS
HELTAI NÁNDOR +
HELTAI LÁSZLÓ +
BERLÁSZ MELINDA zenetörténész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, az MTA Zenetudományi Intézet ny. főmunkatársa
2014
JÓZSA MÓNIKA
GONCZAY CSABA
DECSÉNYI JÁNOS
DR. ANGI ISTVÁN +
KOLLÁR ÉVA
ROZGONYI ÉVA
KERTÉSZ ATTILA
SEBESTYÉNNÉ FARKAS ILONA
PÉCZELY LÁSZLÓNÉ
HERBOLY ILDIKÓ
BARTALUS ILONA
SZABÓ TAMÁS
TÓTH ERIKA
ÉDER GYÖRGY
FEJÉRVÁRI JÁNOS
DEVICH JÁNOS +FIAS GÁBOR
2013
PÁRKAI ISTVÁN
PERÉNYI MIKLÓS
FELLEGI ÁDÁM
BREUER JÁNOS
ANDOR ÉVA +
2012
Dr. SÁROSI BÁLINT népzenekutató +
MEDVECZKY ÁDÁM karmester
GUTTMANN MIHÁLY – Kolozsvár +
ÁG TIBOR – népzenekutató, Nagymegyer +
Dr. SZÖLLŐSY VÁGÓ LÁSZLÓ – Szabadka
2011
Olsvai Imre +
Szabó Miklós
Fazekas Pálné
Márkusné Natter-Nád Klára
2010
Tarczai Zoltán
Lukács Ervin
Csík Miklós
2010 előtt
Antal György +
Devecseriné Huszár Klára +
Dr. Eősze László +
Kertész Lajos +
Kodály Zoltánné
Melis György +
Szokolay Sándor +
Dr. Szomjas-Schiffer György +
Szőnyi Erzsébet +
Tikász Mihály+
Dr. Ujfalussy József +
Dr. Vargyas Lajos +
Dr. Bónis Ferenc +
Vásárhelyi Gábor
Andrásfalvy Bertalan
Almási Iastván +
Mézes Rudolf
Gilber De Greeve
Tillai Aurél
Ugrin Gábor +
Forrai Katalin +
Vikár László +
Vásáry Tamás
ifj. Bartók Béla +
M. Katanics Mária +
Hegyi Erzsébet +
Tóth Ferenc