Örömforrás lehet a muzsikálás, a tanítás és a zeneszerzés is – hangzott el a Katona József Könyvtárban kedd este megtartott rendezvényen, melynek vendége a 77 éves Perényi Miklós gordonkaművész volt. És valóban, öröm volt hallgatni generációjának egyik legismertebb csellistáját, amint látható elégedettséggel és derűvel tekint vissza élményekben és szakmai sikerekben gazdag életútjára – köztük a Kodály Zoltánnal való találkozásaira –, vagy ahogy átszellemült arccal szólaltatja meg szeretett hangszerét.
A Magyar Művészeti Akadémia Kecskeméti Regionális Munkacsoportja, a Magyar Kodály Társaság Kecskeméti Tagcsoportja és a Katona József Könyvtár meghívására kedden Kecskemétre látogatott Perényi Miklós kétszeres Kossuth-díjas, Liszt-, Bartók–Pásztory-, és Prima Primissima díjas gordonkaművész, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja. A nemzetközi hírű zenepedagógus a megyei könyvtárban rendezett, Örömforrás címmel meghirdetett pódiumbeszélgetésen vett részt, amely különleges módon, egy közel hét évtizeddel ezelőtti filmhíradó részletének vetítésével kezdődött. Az 1957-es felvételeken egy kilencéves fiút lehetett látni, amint otthonában, a családi zenekarban csellózik, azután kedvenc villanyvonatával játszik, majd ahogyan első önálló hangversenyén, a Zeneakadémia nagytermében rövidnadrágban és térdzokniban a színpadon csellózik.
Ezt követően Virág Barnabás, a házigazda intézmény igazgatóhelyettese, a Magyar Kodály Társaság Kecskeméti Tagcsoportjának elnöke köszöntötte a szép számban megjelent érdeklődőket – köztük kiemelten Cseke Pétert, a Magyar Művészeti Akadémia Kecskeméti Regionális Munkacsoportjának elnökét, valamint Bujdosóné dr. Dani Erzsébetet, a Katona József Könyvtár igazgatóját –, azután a színpadra hívta a kisfilmen látott kisfiút, az immár 77 éves világhírű csellistát.
A pódiumbeszélgetés első perceiben Perényi Miklós gyermekkoráról, pályaválasztásáról esett szó. A kiváló gordonkaművész megerősítette Virág Barnabás felvetését, hogy „sorsa már az anyaméhben megpecsételődött”, elmondta ugyanis, hogy „Mielőtt megszülettem, Zsámboki tanár úrral találkozott apám, aki azt mondta neki: »Ugye csellista lesz a gyerek?«, Ő meg valamit ígért és azután így is lett.” Kiderült az is, hogy más hivatás sosem merült fel benne igazán komolyan. „Valahogy úgy belém rögzült, hogy ezt csinálom. Bár korábban autóbusz-vezető akartam lenni, csellótanulmányaim kezdetéig talán vagy azután egy picit még, de ez nem sokáig tartott.”
A jelenlévők ezt követően megismerhették Perényi Miklós indulásának legfontosabb állomásait, a rendkívüli tehetségek osztályában eltöltött éveinek örömeit, nehézségeit. A pódiumon lévők felidézték különös szenvedélyét, amely gyermekkora óta mindmáig tart: „A vonatok mindig érdekeltek, utazásaim során is nyitott szemmel néztem ezeket.” Mindenhova vonattal utazott – Kecskemétre is azzal jött most –, salzburgi évei alatt a pályaudvar közelében lakott, minden másnap a restiben ebédelt, és „ott elég gyakran jöttek a vonatok, nagy kultusza volt akkor a vonatozásnak”. Elhangzott, hogy környezettudatos szemlélettel éli mindennapjait – „Fokozatosan alakult ki ez bennem 30 éves korom után. Lehet úgy élni, hogy csak kevés hulladék keletkezzen a környezetemben” –, és hogy szívesen túrázik: „Hogyha az ember rászánja a délelőttjét, akkor nem bánja meg délután. Csak a délelőtt nehéz, utána már nagyon örül, hogy azt a napszakot erre áldozta”. Életmódjával Kodály Zoltán példáját követi: „Kodály térdig érő hóban ment föl a Hármashatár-hegyre még 80 éves kora után is, és sosem telhetett el egy napja séta nélkül”.
A hangulatos, élvezetes beszélgetést rövid időre a muzsika szakította meg. Perényi Miklós Kecskemétre is elhozta a hangszerét, és szép gesztusként a hírös város neves szülöttje, Kodály Zoltán kilenc epigrammáját játszotta el a jelenlévők nagy örömére; zongorán közreműködött Nemes Dóra zongoratanár és kamaraművész, az M. Bodon Pál Zeneiskola igazgatóhelyettese. Játéka láttán tudósítóban felrémlett egy, a világhálón is megtekinthető 1971-ben rögzített videó, amelyen minden idők egyik legnagyobb gordonkaművésze, az akkor 94 éves Pablo Casals – miután átvette az ENSZ Béke Emlékérmét – színpadra lép és eljátssza a Song of the Birds című híres katalán dalt.
Pablo Casals neve a pódiumbeszélgetés folytatásában azután többször is elhangzott, előbb azonban Perényi Miklós Kodály Zoltánhoz fűződő kapcsolatáról vallott. Többször is találkoztak, egyszer például az édesapja – aki maga is Kodály-tanítvány volt – elvitte a neves komponista lakására, de az egyik luzerni fesztiválon is összefutottak véletlenül. Persze voltak ezeknél „fontosabb” találkozásaik is: „Eljött egy koncertre, ahol a fiatal Liszt Ferenc Kamarazenekarral játszottam egy Vivaldi-csellóversenyt, és ott ült az első sorban, ez a Nemzetközi Nevelésügyi Konferencia 1964-es ülésén történt. És azután a hangversenyeimre később is ellátogatott, utoljára egy zenekari és egy kamarakoncertemre, halála előtt nem sokkal, 1967 januárjában és februárjában. Az egyik koncert végén felnőttek és fiatalabbak körülálltuk, mert bejött a művészszobába. Ott valamit mondott, és ahogy mondta, az nagyon fontosnak tűnt, súlya volt a szavainak. Varázslatos pillanat volt, az biztos!”
Perényi Miklós a Gundelben is találkozott Kodállyal, de a Budapest egyik legismertebb éttermében rendezett esemény igazából azért lett emlékezetes számára, mert azt Pablo Casals búcsúztatására szervezték. A világhírű gordonkaművész azokban a napokban meghallgatta a játékát, ekkor indult és később évekig tartott a számára rendkívül fontos, csellójátékára nagy hatást gyakorló szakmai kapcsolatuk.
Kulisszatitkok is elhangoztak a beszélgetés során, majd ismét Kecskemét szülöttjét méltatta Perényi Miklós: „Kodálynál az ember, hogy milyen volt ő, annak a lenyomata a darabjaiban mindig ott van. Az, hogy mit miként old meg, hogy jelez valamit, maga a szándék nagyon fontos. Csak a szándékot rögtön át kell fordítani valósággá, és akkor hirtelen elérzékenyülhet az ember, hogy micsoda mély gondolatok lobogtak benne fiatalabb korában is és később is, ez egy kinyilatkoztatás szinte.”
Az est folytatásában ismét a cselló hangjában gyönyörködhettek a jelenlévők. Ezúttal Perényi Miklós egyik jelenlegi tanítványa, Kis Sebestyén lépett a színpadra. A Kecskeméti Kodály Iskola korábbi diákja alma matere névadójának szólógordonkára írt szonátájának egyik tételét szólaltatta meg. Erőtől duzzadó, virtuóz játékát hatalmas tapssal jutalmazta a zeneszerető közönség.
A hangszeres intermezzo után Virág Barnabás Perényi Miklós egyik első tanítványát, a teremben helyet foglaló Agócs Mártát is bevonta a beszélgetésbe. A Kodály Iskola 2021-ben Kodály Zoltán-díjjal kitüntetett tanára elsősorban a személyes emlékeiről beszélt: „Gyermekkoromban, amikor már pár éve csellóztam, meghallottam Miklóst játszani a rádióban – mert élőben csak jóval később lett erre lehetőségem –, akkor én rögtön tudtam, hogy nagyon szeretnék nála tanulni. Olyan tisztaság, olyan tökéletesség és alázat sugárzott belőle, amit én addig nem hallottam senkitől. Azután el is jutottam oda, hogy a tanítványa lettem.” Agócs Márta előbb mestere nyári kurzusaira járt, azután a Zeneakadémián tanult tőle, és mindig azt tapasztalta, hogy tanára szinte semmit sem beszélt az órákon, ellenben igen szemléletesen bemutatta, hogy miként kell egy-egy darabot megformálni, eljátszani. „Talán a legnagyobb élményem a Bach-művek tanításához fűződik. Nagyon szerettem, közel álltak hozzám mindig ezek a darabok, de ő olyan dolgokat mondott arról, hogy például miként hallgassam a hangok életét, meg az egymáshoz való kapcsolódásukat, ami azt hiszem, egy életre szóló lecke, igazi útravaló volt.”
Perényi Miklós az elmúlt évtizedekben Kecskeméten is gyakran koncertezett. A hírös városbeli első hangversenyére dr. Bense Károlyné Koncz Márta, a Kodály Iskola ma már nyugdíjas csellótanára egy korábbi interjúban így emlékezett vissza: „Kilenc és fél éves lehettem, amikor először hallottam őt játszani. Már akkor lenyűgözött. Emlékszem, a régi úttörőházban rövidnadrágban Bach-művet szólaltatott meg, a szünetben pedig a matchbox autójával játszott. Azután még sokszor találkoztam vele. A ’70-es és a ’80-as években több alkalommal a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar szólistájaként is fellépett, egy ízben például M. Bodon Pál egyik csellóművének szólistája is ő volt. Rendkívüli alázattal közelítette meg mindig a darabot, amelyet épp játszott, és bennünket is teljes tisztelettel fogadott el, sosem éreztette velünk, hogy mi csak egy vidéki zenei együttes vagyunk. Kizárólag a zenének élt és él ma is. Ő a példaképem, fotóját nem véletlenül tűztem ki annak idején a próbatermemben.”
A pódiumbeszélgetés során szóba került Perényi Miklós pedagógiai munkája is, azután a csellóművész ismét magához ragadta hangszerét és Bach: 1. G-dúr csellószvitjét játszotta el magával ragadóan, majd a közönség viharos ünneplését egy ráadásszámmal, Bach 3. C-dúr csellószvitjének egy tételével köszönte meg. Végül szó esett arról, hogy élete során számos kiváló muzsikussal dolgozott együtt, ezek közül a Kocsis Zoltánnal és a Schiff Andrással kapcsolatos élményeit osztotta meg a nagyérdeművel, valamint a zeneszerzés kihívásairól beszélt, és terveiről, hogy most először énekhangra komponál darabot.
(Forrás: hiros.hu)
.jpg)
.png)
.png)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
MARATON-3_page-0001.jpg)
_page-0001.jpg)
_page-0002.jpg)
.jpg)
_page-0001.jpg)
_page-0002.jpg)
_page-0001.jpg)
_page-0001.jpg)
_page-0002.jpg)
_page-0003.jpg)
_page-0004.jpg)
-1_page-0001.jpg)
-1_page-0002.jpg)
.jpg)
_page-0001.jpg)
.jpg)
(3).jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
